Az ELSA egyik legismertebb tevékenységi területe a gyakornokcsere program (Student Trainee Exchange Programme – STEP), amelynek célja annak megszervezése, hogy a hallgatók külföldön tölthessék szakmai gyakorlatukat. A hálózat Európa legtöbb országát átfogja, a jelentkezés folyamatos, mindössze ELSA tagsághoz és regisztrációhoz kötött. Cserháti Ákos és Mirzah Sinda a közelmúltban fejezték be szakmai gyakorlatukat Ausztriában, velük készítettünk online interjút.

 

 

 

Cserháti Ákos: Elsősként léptem be az egyesületbe, és összesen hat évig voltam tag. Először tag, majd projektvezető, később alelnök voltam, végül a magyarországi szervezet vezetője. A STEP adatlapom mindig aktív volt, huszonöt-harminc ajánlatból három-négyre válaszoltam, és kettő „be is jött”.

Mirzah Sinda: Még gólyaként egy tagtoborzón hallottam először az ELSA-ról, majd ezt követően az egyetemi éveim alatt mindvégig kapcsolatban álltam az egyesülettel; az első évben csak passzív formában, egyszerű tagként vettem részt a programokon, majd miután számos pozitív élményben volt részem, kedvet kaptam ahhoz, hogy aktív formában, az elnökség részeként támogassam az ELSA Budapest munkáját. Így a következő évben már marketing projektvezetőként, majd két éven át marketing alelnökként működtem közre a programok szervezésében. Nemrég ért véget a megbízatásom, de az elnökség tevékenységét ezután is, poszt nélkül is szeretném segíteni. Maga a STEP program mindig is nagyon érdekelt, és hasznosnak találtam, de úgy gondoltam, előbb itthon kell némi gyakorlati tapasztalatot szereznem és a nyelvtudásomat bővítenem, hogy később, inkább felsőbb évesként bátran tudjak jelentkezni valamilyen külföldi gyakornoki helyre.

 

 

Cs. Á.: Tirolban, Ausztriában, a tartományi kormány jogi osztályán gyakornokoskodtam. Nem kellett "rábukkanni", hiszen erre van a STEP.

M. S.: Szeptemberben egy hónapot töltöttem el az ausztriai Tirol tartományban található Kitzbühel városában, a helyi Bezirkshauptmannschaft (járási közigazgatási hatóság) különféle részlegein dolgoztam gyakornokként (például közlekedésügyi, környezetvédelmi-vízügyi, gazdasági osztály). És hogyan bukkantam a helyre? Egyszerű: STEP Newsletter…

 

 

Cs. Á.: Megközelítőleg négy-öt hetet kellett várnom, mire kiválasztottak. A költségeimet magasan fedezte a fizetés, de értelemszerűen „előlegeznem” kellett a kiadásokat.

M. S.: Maga a jelentkezés szerintem nagyon egyszerű, hiszen a szükséges dokumentumok kitöltésén, majd pedig a jelentkezési díj befizetésén - ami azért nem egy nagy összeg -, valamint a formaszerződés aláírásán kívül nincs más dolguk a pályázóknak. Ami talán kissé igénybe veheti az idegeket, az ezt követő pár hetes feszült várakozás, hogy vajon ki lesz a szerencsés kiválasztott…

 

 

Cs. Á.: Szakmailag, élményszerzés és kapcsolatépítés szempontjából is kiváló volt – állásinterjúkon is igazi jó pontnak számított.

M. S.: Az utazás előtt még nem tudtam pontosan, hogy mire készüljek, mi vár rám. Elsősorban a nyelvtudásom fejlesztése volt a célom, és egy kis szakmai tapasztalatszerzés. Mindkettőt megkaptam, sőt, emellett a munkahelyi programoknak és a közös kirándulásoknak köszönhetően sok szép, örök élménnyel is gazdagabb lettem.

 

 

Cs. Á.: A szakmaiság: igazi jogi munka, nem „kisegítés” vagy önkénteskedés.

M. S.: Talán az, hogy rendkívül sokszínűek a megpályázható posztok, így mindenki találhat kedvére valót. Egyrészt abból a szempontból, hogy Törökországtól kezdve Olaszországon, Németországon, Hollandián át egészen Angliáig, Európa szinte minden országában vannak meghirdetett munkahelyek. Másrészt pedig lehetőség van a jogi pálya különböző területein dolgozni: ügyvédi irodákban, közigazgatásban, társadalmi szervezeteknél, vagy akár multinacionális cégeknél is.

 

 

 

Cs. Á.: A tartományi kormány környezetvédelmi hivatalának a másodfokú engedélyezési eljárásaiban dolgoztam. Több szemlén vettem részt, profi közigazgatási munkát végezhettem minőségi jogi "termékkel" a folyamat eredményeként. Ahhoz képest, hogy negyedéves joghallgató voltam, igazán komoly és felelősségteljes munkát kaptam. Több „döntésem” - persze a jogi kereteknek megfelelően - közvetlenül befolyásolta az ügyfelek életét.

M. S.: Ez alatt az egy hónap alatt általános bepillantást nyerhettem az osztrák közigazgatás szervezetébe, amely véleményem szerint példaértékű. Megismerkedhettem annak felépítésével, a szabályozási rendszerükkel, különféle törvényeket, rendeleteket, határozatokat, tárgyalási jegyzőkönyveket olvashattam. Egyfelől nagyon sokszor vittek magukkal külszolgálatra, terepszemlékre, tárgyalásokra, másfelől pedig az irodában dolgoztam - ott például a dokumentum-szerkesztés, jelentések írása, vagy jegyzőkönyvekből a tárgyalásokra való felkészülés volt a feladatom. Ami még színesebbé tette ezt a hónapot, az a szeptember 28-i választások, amelynek az adminisztratív szervezésében én is segíthettem. Összességében nagyon változatos, érdekes és szakmai szempontból is hasznos munkaköröm volt, sok olyan tapasztalatra tehettem szert, amelyeket itthon is biztosan fogok tudni kamatoztatni. A legfontosabb talán az, hogy a nyelvtudásomat is sikerült magasabb szintre fejlesztenem; mind az általános, mind pedig a szakmai szókincsem bővült, folyékonyabban beszélek, és még egy kis tiroli dialektus is ragadt rám.

 

 

Cs. Á.: Osztrák köztisztviselőkkel dolgoztam, akik maguk is jogászok voltak. Azóta is levelezésben állok velük, néha fényképeket is kapok egy-egy nagyobb esemény kapcsán. Sokat tanultam tőlük, a kedvességükért is hálás vagyok. Az ajánlólevelükről nem is beszélve.

M. S.: Kizárólag helyiekkel, osztrákokkal dolgoztam együtt, én voltam az egyetlen külföldi. Őszintén szólva, nagy szerencsém volt, hogy ide kerültem, mert hihetetlenül kedves, barátságos és segítőkész embereket ismerhettem meg, akik már az első héten teljesen befogadtak. Bármilyen problémám, kérdésem volt, kérnem sem kellett, egyből segítettek, válaszoltak, ha pedig elakadtam valahol, türelemmel adtak tanácsokat - odafigyeltek rám! Egy hónap elteltével pedig több munkatárssal baráti viszonyt sikerült kialakítanom, velük azóta is tartom a kapcsolatot. 

 

 

Cs. Á.: Köztisztviselői munkakörben voltam, így délután ötkor letettem a tollat.

M. S.: A munkaidőm hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután ötig tartott, pénteken csak délig. A hétvégéim pedig teljesen szabadok voltak, így volt időm kirándulgatni is.

 

 

Cs. Á.: A 780 euró nettó fizetés, plusz pár mellékköltséget térített meg – azt gondolom, hogy egy gyakornok számára igazi álomfizetés.

M. S.: Ez teljesen változó, a munkáltatótól függ, minden helyen másként alakul. Nekem ebben is nagy szerencsém volt: Tirol gazdag tartomány, így több mint 1000 eurót kerestem, ez minden költségemet fedezte.

 

 

Cs. Á.: Próbálkozzanak bátran, többször is akár, és ha már nyertek, ezt a hatalmas lehetőséget semmiképp ne szalasszák el! Nem sok ilyen lehetőség adódik egy magyar joghallgató életében.

M. S.: Elsősorban azoknak ajánlanám a külföldi gyakornokoskodást, akiknek már vannak hazai szakmai tapasztalataik és biztos, erős nyelvtudásuk. Ezek nélkül ugyanis nagyon nehéz lenne az adott külföldi munkát megfelelően ellátni – legalábbis szerintem, az eddigi tapasztalataim alapján. Azoknak pedig, akik már elnyertek egy helyet, csak annyit mondanék, hogy egyrészt örüljenek, mert szép élményekben lesz részük, másrészt pedig ha nem biztosak a nyelvtudásukban, inkább szánjanak rá egy kis időt utazás előtt, hogy felfrissítsék az ismereteiket. Én is ezt tettem, és így utólag visszagondolva szükségem is volt rá.

 

 

Cs. Á.: A szorgalmi időszakból le lehet csípni pár hetet gond nélkül, a diploma után pedig illik munkába állni, tehát előtte jó a STEP-re jelentkezni.

M. S.: Ezt nem igazán tudom. Egyelőre még diplomázás előtt állok, de biztos vagyok benne, hogy az egyetem elvégzése után is megéri pályázni, csak akkor a munka mellett talán már kicsit nehezebb elutazni.

 

 

 

 

Itt az Óriás Nándor Szakkollégium (ismét), amely tagjainak nem titkolt célja, hogy ezzel a cikkel is felhívja minden kedves hallgató figyelmét erre a csodálatos szervezetre, és hogy ezzel is tovább gyarapítsa egyre növekvő taglétszámát. Ezt mégis hogyan kívánjuk elérni? A válasz nagyon egyszerű: észérvekkel! És ha ez mégsem használna (miután kellőképp kibosszankodtuk magunkat, hogy: „ej, ezek a mai fiatalok…”), jöhetnek az egyéb módszerek: rábeszélés, esetleg zsarolás. Végül talán, a „mindenkinek az agyára menés” egészen addig, amíg el nem érjük, hogy azt mondd: „igen, nem is olyan rossz dolog ez, mint amilyennek először hittem. Na és ezek a kedves Elnökségi tagok, akik elérték, hogy a csapból is a Szakkoli folyjon! Valóban az Én javamat akarják, és az Én érdekeimet tartják szem előtt”. Nos, ha idáig eljutunk, ígérem, békén hagyunk benneteket, legalábbis azon leszünk.

Szóval, miért is jársz jól, ha belépsz Hozzánk? Szervezetünk az évek során egy családias közegből nagyobb baráti társasággá nőtte ki magát, amelynek nem titkolt szándéka, hogy az életben elengedhetetlen kapcsolatokat, barátságokat építsen ki, mélyítsen el egy-egy ebéd, sörözés vagy akár - és természetesen nem utolsó sorban - szakmai program alkalmával. Amellett, hogy ősszel megrendezzük az ÓNSZ Napokat (konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, jogesetmegoldók), és tavasszal a Jogász Napok keretében a perbeszédversenyeket, sokkal többet nyújtunk Neked. Elsősorban természetesen a szakmai előadásokra, vitadélutánokra gondolok, de megemlíthetném a Szakkoli által megrendezett közös vacsorát, vagy a brüsszeli kirándulást. Ezek célja természetesen az, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, hogy lehetőséget teremtsünk új barátságok születéséhez. A közös, egész szervezetre kiterjedő programokon kívül heti-kétheti rendszerességgel megtartott Tagozati ülések keretében pedig mindenki az érdeklődési körének megfelelő társasággal oszthatja meg nézeteit, vitathatja meg gondolatait az aktuális témákról, kérdésekről. Mindezt persze anélkül, hogy az előadáson mellette ülőt idiótának nézné azzal a kérdéssel a fejében, hogy „miért stréberkedik ez az alak?”. Be kell látnunk, nem szégyen, ha gondolkodunk, és nem megvetendő egy olyan társaság, amely ugyanígy tesz. Kizárólag bulizással, akárhogy is vesszük, nem biztos, hogy lehet érvényesülni. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindig csak tanulni kell, vagy azon töprengeni, hogyan tehetnénk jobbá a világot. Nem, szerintem sem ez a követendő példa, ebben egyáltalán nem hiszek. Meg kell találni az optimális megoldást, amelyre Horatius jelmondata talán a legmegfelelőbb: „Aurea mediveritas”, vagyis az arany középutat keresd!

Egyébként is, ha vannak értelmes gondolataid - és miért ne lennének - ne fojtsd el őket, hanem kamatoztasd!

Ennek pedig legjobb helye a Szakkoli, hiszen itt minden együtt van: jól működő szervezet, inspiráló csapat, versenytársak, lelkiismeretes, segítőkész mentorok, versenyek, kihívások. Egyszóval minden, ami ahhoz kell, hogy az ambícióidat kiteljesítsd. Ez persze csak egy lehetőség. Rajtad áll, hogy élsz-e vele, vagy hagyod a fenébe, és a sarokba dobod annak is a gondolatát, hogy Te valamikor is szakkollégista légy. Ezt Neked kell eldöntened, én csak tanácsot tudok adni: Gyere, és légy lelkes tagja a csapatunknak! Nem fogod megbánni!

 

 

Ismét eltelt egy hónap, és a Pécsi Boregylet sem tétlenkedett ez idő alatt. Október 20-án, hétfőn került sor a hagyományos, őszi, pincelátogatással és vacsorával egybekötött borkóstolóra. Nagyjából ötven jogász kelt útra, úti célunk Villány volt, a Polgár Pince. Egyletünk már nagyon régóta baráti viszonyt ápol Polgár Zoltánnal, a Pince tulajdonosával, és azt hiszem, a kapcsolat csak tovább mélyül: kiváló borok, finom vacsora, nagyszerű vendéglátás. Polgár úr sokat mesélt nekünk a borairól, a pincészetről, „a találmányairól” (például a bortrezorról), és készségesen válaszolt minden kérdésünkre. Sikerült nagy meglepetést okoznom neki, mert a kékfrankosból bizony kiéreztem némi paradicsomos ízt, és amikor szóvá tettem, borászunk azonnal ízlelgetni kezdte a nedűt, hiszen ő paradicsomot még soha nem érzett egyik borában sem. Naná, most sem! Nekem ez volt az első ilyen „bortúrám”, és most megerősítést nyert bennem, amit eddig is tudtam: a borászat bizony művészet!

Személyemet valami miatt (a mai napig nem tudom miért) az utóbbi két-három évben teljesen összeboronáltak a boregylettel. Nagyon sokan azt hitték, hogy tag vagyok, pedig nem voltam az, még taggyűlésen sem vettem részt, sőt a bort sem szeretem annyira. Annyian mondták, hogy „jé, én pedig mindig azt hittem, hogy boregyletes vagy”, így elhatároztam: felvételizem. Részt vettem mindhárom formális taggyűlésen, és a harmadikon az elnök úr felhívta a figyelmem, hogy mivel ez már a harmadik számomra, ezért kérhetem a felvételem. Megtettem. A tagok közül háromnak az ajánlását kellett megszereznem, ezzel igazolták, hogy szerintük alkalmas vagyok arra, hogy a Pécsi Boregylet tagja legyek. Ez is sikerült. Aztán kezdődött a felvételi eljárás. A taggyűlés ilyenkor informálissá válik, megszűnnek a kötöttségek. A tagok (és a tiszteletbeli tagok) egyenként tették fel nekem a borokkal, a borászattal, a borkultúrával kapcsolatos kérdéseiket. Nem mondom, hogy mindegyikre tudtam-e helyesen válaszolni, sőt! De ilyenkor igazából nem a „szakmai” tudásról kell számot adni, sokkal inkább emberségből, talpraesettségből vizsgázik az aspiráns. Megközelítőleg másfél órán keresztül tartott a „vallatás”, és a végén titkos szavazással megszületett az „ítélet”: Elek László felvételt nyert a Pécsi Boregyletbe. Lehet, hogy én leszek a legrövidebb ideig rendes tagja az egyletnek (hiszen ha Isten is úgy akarja, hamarosan befejezem a tanulmányaimat), de nagyon büszke vagyok rá.

És még valami. Nemrég hallottam (ismét), hogy hím soviniszta banda lenne a miénk. Hmm... Bármilyen meglepő, de nem! Tessék eljönni, és megnézni!