Expressis Verbis

A Pécsi Jogi Kar hallgatói lapjának internetes oldala.

Glosszátorok és Kommentátorok

  • teszt123456789: szervilis rohadt féreg! (2017.04.13. 20:15) Interjú dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktussal
  • Magda Gábor: Engem is sokszor összehoztak az úri emberrel, a nevem miatt. Kérdezték, hogy nem vagyok-e én is ol... (2011.09.19. 22:03) Magda Marinko - "Az ördög maga"
  • picimissy: aztán vigyázz, nehogy töröld a *.doc-t, mert meghal ez a blog is ;) (2008.10.12. 09:57) Nocsak!
  • rekalein: ELSA Pécs Egyesület nevében ezúton kívánok bort búzát békességet kedvenc "napközis társunknak", a ... (2008.10.11. 12:57) Nocsak!
  • Utolsó 20

Dies Diei

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Hív a vasút, vár a MÁV...

2008.11.08. 11:33 | Expressis Verbis | Szólj hozzá!

Mivel távol lakom Pécstől, ezért mondhatom: nagy utazó vagyok. És ismét csak a tisztelet hangján tudok megemlékezni azon kollégákról, akik az én ötórás, lélekromboló utazásaimnál hosszabb ideig kénytelenek a magyar tömegközlekedés (kényelmes/kényelmetlen) körülményeit „élvezni”. A buszos utazásokhoz kapcsolódó élményeimet már sokan ismerik, ezzel nem is untatnám a Kedves Olvasót. De ezen élmények folyományaként választom gyakrabban a vonatozást, és gyűjtöm rendületlenül a tapasztalatokat!
 
Szóval a szlogen: „hív a vasút, vár a MÁV...” Kétségtelen, régebben a vasutas elismert, megbecsült foglalkozás volt. Manapság ez sokat változott a szolgáltatás minőségének csökkenésével, és a MÁV anyagi helyzetének, illetve katasztrofális állapotának megfelelően erősen negatív irányba. Ezen persze csöppet sem segítenek – sőt, talán még mélyebb válságba taszítják önmagukat - a mostanság olyan divatos, és sokak szerint jogtalan sztrájkok. Egyet kell értenem az elégedetlenkedő utasokkal. Miért is? Hát lássuk!
Hajdanán, a balladai homályba vesző régi időkben, amikor Pécsre kezdtem járni a Tapolca-Pécs vonalon, a 16:24-kor induló vonat menetideje négy óra húsz perc volt. Akkor is arcátlanságnak gondoltam, hogy „gyors vonatnak” merik nevezni. Most is gyors vonatnak hívják a járatot, bár a menetidő már öt órára duzzadt… „Fenékpuszta kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll…”- kérdem én, akkor milyen lehet a személyvonat? Arról nem is beszélve, ha Raposkán (egyutcás zsákfalu, a megállóhely majd' egy kilométer az utolsó háztól) megáll a gőzös, akkor szegény fenékpusztaiakat miért kell diszkriminálni? Kétségtelen, megvan a varázsa annak, amikor egy tikkasztóan meleg nyári napon, már csak a biciklitároló előtti térben tudom végig ülni-állni a nagy tömeg miatt („jah kérem, tetszett volna korábban jönni...”) az öt órát. Ráadásul mindezt ezerötszáz forintért. Sok! A szolgáltatás minősége korán sincs köszönőviszonyban az árral. De ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval belépek a kisvárosi vasútállomás várótermébe, egyből megüti az orromat az a jellegzetes „állomásszag” (ezt nem tudom máshogy definiálni - állomásszag, ennyi). Összességében nincs rendetlenség, se piszok, csak a berendezés tűnik egy kicsit elhasználódottnak. De kérem, azért ebbe már tényleg nem illik belekötni. Az illemhelyiségek felől érkező ammónia szag két dologra enged következtetni: vagy vegyi kísérletet végeztek (lássuk be, ez igen valószerűtlen), vagy csak ritkán takarítják a WC-t (persze én sem értem, hogy abba a nagy piszoárba miért képtelenek sokan pontosan beletalálni?).
Gyülekezünk szép számmal, érkezik a vonat a régi, „lelakott” kocsikkal. Művészi lelkülettel megáldott fiataloknak hála a kocsik tele vannak graffitikkel, még az ablakok is! Pazar. Felszállunk, és egy jó mélyet szippanthatunk a „vonatszagból”. Ezt sem tudom behatárolni, vonatszag. A lényeg, kellemetlen, majdnem hogy büdös. Bár hamar meg lehet szokni, de a bőr, és a ruha átveszi az „illatot”..., ha leszálltunk, akkor pedig intenzíven árad belőlünk. Rémes! Az ülés műbőr (előnye: könnyű tisztítani, nehezebben koszolódik; hátránya: hozzáragadsz, és eggyé válsz vele az út végére), vagy bársony, grátisz morzsákkal az előző utas(ok)nak hála. A csomagtartó kicsi (az ülések felett), az egyetemista meg nagy pakkokkal utazik, pakol, ahova tud. Kész is az akadálypálya. Az ablakokat nem egyszerű lehúzni, vagy épp ellenkezőleg: nem lehet visszazárni, ami télen speciel nem túl előnyös. Az illemhelyiségről csak annyit, ha be is mersz menni, vigyázz nagyon, mert ha egy pici heg van a kezeden, az biztos, hogy elfertőződik, és amputálni kell!
Na nézzük ezeket az „új” kocsikat, mert mostanság (szerencsére egyre gyakrabban) ezeket küldik nekünk „odaföntről”. Kívülről teljesen olyanok mint a régiek, de belülről, ég és föld a kettő! (Figyelem! Többnyire dicsérni fogok!) Igaz, nem nagyon értem, hogy miért épp a baba-rózsaszínt választották a designerek, bár igaz, mostanában nagyon menő... Az ülések kényelmesek, tisztaság van, az illemhely is egész korrekt (még), egyedül talán az zavaró egy kicsit, hogy az ablakokat nem lehet a régi kocsikban megszokott mélységig lehúzni. Na meg persze, az árnyékolás sem problémamentes. Lehet, hogy ólomból vannak a „szekerek”, de telefonálni igen nehéz a vonatról, vadászni kell a térerőre, de ez tényleg csak apróság. A tárolóhely praktikusan a fal mellett van, jól lehet pakolni. Szóval, itt nincs panasz. Ja, és még büdös sincs! Szinte full extra!
Nézzük magát az utazást. A pályák állapota sajnos nem teszi lehetővé, hogy száguldjon a vonat, sőt! Nem viccelek, egyszer a biciklis bácsi lehagyott minket. Na persze az is akadály, hogy a „gyorsvonat” minden állomáson és megállóhelyen megáll, így nem is nagyon lehet kigyorsítani. Pláne a Balaton-parton, hiszen ott egymást érik a települések. De például Fonyód és Kaposvár között lehetne száguldozni, de mi körülbelül gyök kettővel mehetünk csak a rossz pálya miatt.
És hogy ne csak a negatívumokról essen szó, láss csodát: dicsérni is tudok. Nyáron volt szerencsém kipróbálni a híres Desiro motorvonatot. Komolyan mondom, nagy élmény volt. Tisztaság, modern belső, légkondicionálás. Egy kedves női hang az állomások előtt közölte a következő megálló nevét, és egy fényújságról a pontos idő kíséretében ugyanezt le is olvashattam (Angliában láttam ilyet - más külföldi országban még nem utaztam vonattal). Bár néhány önjelölt művész otthagyott néhány „tag”-et a belső burkolaton (helyből kézlevágást javasolnék nekik), de ez összességében nem rontotta el a hangulatom. Jó volt vonattal utazni! Talán ez lesz a jövő...
Essen néhány szó a kalauzokról. Tíz évvel ezelőtt elképesztő alakokat vettek fel jegyvizsgálónak. De újabban egész más a jegykezelő személyzet, mint akkor. Türelmesebbek, barátságosabbak, annak ellenére, hogy az utasokkal való konfliktusok jelentős része nem az ő vagy az utas hibájából fakad, hanem éppen a jegyet eladó pénztárosok sara. Eszembe jutott a Moszkva tér című filmből egy részlet:
Kalauz: „Amstertatt?
Kigler és Petya egyszerre: „Amszterdam..., Amszterdam!
Kalauz: „Ott hizlalják a hűvösben a pi&@đĐkat, és egy jegyet nem tudnak rendesen kitölteni...!”
 
Nem is olyan rég, hasonlóan jártam én is. Kicsit kacifántos úton akartam Pécsre jönni (bár kétszer kellett átszállnom, az eredetileg kiírt öt és fél órás menetidőhöz képest nyertem majdnem másfél órát, és mindez csak pár száz forinttal volt drágább - leleményes a magyar). Elmondtam a pénztáros hölgynek az óhajom, aki nagyon nehezen értette meg, mit akarok. Lapozgatta a menetrend-tájékoztatót („hát hun van a számétógép, meg az internyet, kérem?”), hümmögött - közben a mögöttem lévő embertömeg elkezdett zúgolódni -, de körülbelül tíz perc alatt sikerült megértenie, mit is szeretnék. Megkaptam a jegyeimet, nyugodtan szálltam fel a vonatra, aztán meg magyarázkodhattam, mert bizony a kedves hölgy az árat jól kiszámolta, de az útvonalat már elrontotta... De toleráns volt a kalauz, a bünti elmaradt, viszont ő is szólt pár jó szót a jegypénztáros társadalomról. Máskor meg kicsit késve értem az állomásra, és nem volt időm jegyet venni. Felszálltam abban a hiszemben, hogy majd a kalauztól megveszem. Hát elvileg büntetést kellett volna fizetnem (a jegyvizsgáló úr szerint), hiszen az a szabály, ha az állomáson lehet jegyet venni, de ezt nem teszem meg, akkor büntetést kell fizetnem. Persze rögtön mondtam a kalauznak, hogy majdnem lekéstem a vonatot, és ezért nem tudtam megváltani a jegyet, de most azonnal meg is tenném, ha lehetne. A kalauz ekkor közölte velem a büntetés mértékét (6000 Ft), erre mondtam is neki azonnal, hogy akkor bizony le is szállok a következő állomáson (naná, hogy Raposka volt, a zsákfalu)! De rendes volt emberünk, és mégiscsak adott nekem jegyet egy apró „ejnye-bejnye” kíséretében.
És lássuk az Inter City-ket, a vonatozás Cadillac-jeit! Inter City-vel utazni teljesen más! Sajnos én nagyon ritkán tudom igénybe venni ezt a szolgáltatást. Pedig az IC-k gyorsak, kényelmesek, tiszták (alapesetben). Bár itt is vannak visszásságok. Egyik barátom mesélte nemrég, hogy Pestről jött Pécsre, és csak a vonaton mondták neki, hogy Dombóváron át kell szállni buszra, mert valami miatt nem megy tovább az IC. Ebben az esetben szerintem (szerintünk) arcátlanság elkérni ugyanazt az árat, hiszen jóval később ért így Pécsre az ember gyereke, és az átszállás miatt nem is volt kényelmes az utazás.
De minden negatívum ellenére, akkor is nagyobb békében vagyok a vonatozással, mint a buszozással, hiszen a vonaton sosem lesz „hány az ingerem”! Akár olvasni is tudok, és ez vizsgaidőszakban nem elhanyagolható szempont.
Ja, és még egy plusz pont: volt szerencsém utazni a Balaton körül, Győr és Zirc között; mindig lenyűgözött a látvány. A Bakony erdeiben való vonatozás, viaduktok, völgyek, patakok vagy a Balaton ezernyi arca, színei, fényei – elképesztő! Ilyenkor a természet egy kicsit mindig kárpótol, és ekkor már nem is fáj annyira az az ezerötszáz forint...
 

Elek László írása

A bejegyzés trackback címe:

http://everbis.blog.hu/api/trackback/id/tr56756961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.