Expressis Verbis

A német családügyi miniszter, Ursula von der Leyen a Bild am Sonntag német újság hasábjain a „Hogyan magyarázom a válságot a gyerekeimnek?” című cikkében azt írta, hogy olyan ez, mint egy gigantikus házibuli, ahol mindent szabad, de a végén minden rosszra fordul. A buli jelszava: még többet, szégyenkezés nélkül. Aztán a bulinak hirtelen vége szakad, egyesek annyira kiütik magukat, hogy az intenzív osztályra kerülnek, megérkezik a rendőrség és kényelmetlen kérdéseket tesznek fel. Elkezdődik az egymásra mutogatás, senki sem bízik senkiben, mindenki a másikat okolja.

 

Így történt ez a nemzetközi piacokon is. A hiteleket - mások adósságát - szemrebbenés nélkül eladták, ezzel a befektetési bankok sok pénzt kerestek, a nemzetközi bankfelügyelet pedig hagyta a figyelmét elaltatni. De a „lufi kipukkadt”, a tőzsdei árfolyamok összeomlottak. Most pedig lépjünk be a pénzügyi válság rengetegébe, és először, hogy elméletben se legyen hiány, ismertetem a manapság felkapott cikluselméleteket. A ciklusok kutatása a XIX. század közepén kezdődött, ekkor fedezték fel először a középtávú, majd a XX. század elején a hosszabb távú konjunktúraciklusokat, míg a legrövidebb és leghosszabb távú gazdasági periódusokat a XX. században mutatták ki.

  

 

 

Az első a rövidtávú Kitchen-ciklus, amelyet készletezési ciklusnak is neveznek. Ez körülbelül három-négy éves (negyven hónapos) hullámzást jelent a gazdasági teljesítményekben. A Juglar-ciklus hét-tizenhárom éves, általában ágazati ciklusokhoz kötődik. Mélypontjait túltermelési válságok vagy pénzügyi krachok (!) jelzik. A harmadik periódus az ún. Kondratyev-hullám, ami huszonöt-harminc év körüli alperiódusra, egy felívelő és egy hanyatló szakaszra bontható, összesen ötven-hatvan éves távlatot fog át. Ami számunkra fontos lehet, hogy a gazdaságtörténészek hangsúlyozzák, krach várható, egyrészt trendfordulók és rövidebb ciklusok mélypontjainak találkozásakor, másrészt ha egy Juglar- és egy Kondratyev-ciklus fordulópontja találkozik, vagy egy Kondratyev süllyedő szakasz és egy évszázados szekuláris trend esik egybe.

 

 

De mielőtt az Olvasó már lapozna is, rátérek a „fekete szeptemberre”, röviden ismertetve a 2007-es évben történteket, amikor pénzügyi világválság gondolata nélkül hajtottuk álomra gondtalan fejünket nap, mint nap. 2007 nyarán az USA egyik jelentős brókerháza, a Bear Stearns bejelentette, hogy hárommilliárd dolláros hitellel segíti ki az árfolyam-kockázati alapját, mert jelentős veszteségeket szenvedett a jelzáloghitelek fedezetével kibocsátott értékpapírokon. Nem sokkal később az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed 2 %-ra mérsékelte az irányadó rövid távú kamatlábat. A veszteséglista lassan elkészült: első helyen ötvenötmilliárddal Citigroup bankcsoport, ezt követi a Merrill Lynch brókerház közel ötvenkétmilliárd dollárral (aki fő versenytársa, a Lehmann Brothers brókerház 2008. szeptember 15-i csődjét látva gyorsan eladta magát a Bank of Americanak), és hogy Európa se maradjon ki, a svájci UBS nyerte el a bronzérmet.

Rögvest térjünk át 2008 legelejére, amikor is a Bank of America megvette az Egyesült Államok legnagyobb független jelzáloghitel-intézetét, a csőd szélén álló Countrywide Financialt, valamint a brit kormány államosította a Nothern Rock jelzálogbankot. Márciusban megvásárolták szinte potom pénzért, a korábban harmincötszörösét érő Bear Stearnst. Közeledve szeptemberhez a lépések is egyre drasztikusabbak, a hónap elején az amerikai kormány államosította a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzálog-hitelező pénzintézeteket, akiknek részvényeik gyakorlatilag összeomlottak. Ez a lépés egyértelműsítette, hogy beköszöntött az „amerikai szocializmus ideje”, legalábbis azt biztosan állíthatjuk, hogy USA sutba dobta a szabadpiaci elveket. Szeptember 17-én a világ tőzsdéi a legrosszabb napjukat zárták 2001.szeptember11. óta, Moszkvában pedig a ’98-as pénzügy összeomlás óta nem látott mélységeket értek el a részvények.

A helyzetet értékelve Henry Paulson, amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai és nemzetközi pénzügyi rendszer megrendülésének megakadályozása céljából nagytakarítást végeznek a Wall Streeten. A brókerházaktól, bankoktól megvásárolják a hitelezést blokkoló, kétes kinnlevőségeket, értékpapírokat, emellett megtiltották az eladási opciók kötését nagyjából nyolcszáz pénzintézet papírjaira. A kongresszus kezdetben elutasította a javasolt hétszázmilliárd dolláros tőkeinjekciót, végül a politikai és társadalmi nyomás hatott, elfogadták a mentőcsomagot.

A modern kapitalizmus lassan idézőjeles mintaállama kongresszusi mentőakció ellenére sem tudta megállítani részvények zuhanását, és sajnos az is világosan látszódott, hogy Európán is végigsöpör a pénzügy cunami. Az egyik leggyorsabban reagáló ország Írország volt, négyszázmilliárd eurós állami garanciát vállalt mind a lakossági, mind a vállalati betétállományra. Az angoloknak erre kénytelen-kelletlen növelniük kellett a harmincötezer fontos betétállományt biztosító garanciát ötvenezer fontra, mert félő volt, hogy a teljes garanciát vállaló Írország felé nagy mennyiségű eddig angol bankokban „lapuló” pénz indul meg. Merkel asszony is gyorsan változtatta a véleményét, huszonnégy óra leforgása alatt két teljesen ellentétes nyilatkozatot adott ki. Először leszólta az íreket, majd egy nappal később százhatvanhárommilliárddal rájuk licitált a garanciavállalás területén. A pálfordulás érthető volt azután, hogy az amerikai másodlagos értékpapír-spekulációban (lásd később) a magát megégető müncheni Hypo Real Estate bank megmentésére, a korábbi harmincötmilliárdos mentőöv leeresztett, mert fény derült arra, hogy találtak nála egy tizenötmilliárd eurós lyukat. Kellemetlen. Október 18-án törvényerőre emelkedett a német kormány ötszázmilliárd eurós gigantikus, történelminek nevezhető pénzügyi mentőcsomagja. Ennek lényege, hogy, ha egy pénzintézet bukni készülne, az állam gyorshitellel, államosítással mihamarabb beavatkozik.

 

A francia térség sem tudta magát a kártyavár-összeomlás alól kivonni. A Dexia nevezetű hitelintézet részvényeinek árfolyama összeomlott, dacára a több milliárdos tőkeinjekciónak. Egyébként Sarkozy, a gazdasági világválság begyűrűzésétől félve, vagy inkább látva, bejelentette Nemzeti Ipartámogatási programját. Legfrissebb hírek szerint, október 24-én, pénteken hét francia bank kért összesen ötmilliárd euró hitelt a kormány új refinanszírozási ügynökségétől.

De térjünk rá egy picit a válság valódi okára, a spekulációkra, spekulánsok tevékenységére. Az eladásra játszó tranzakciók a globális krízis előidézői, mivel a részvényforgalom esésére játszás az egyik legkockázatosabb ügylet (angol kifejezéssel: short). Akkor ezt most magyarra lefordítom. Nagyon leegyszerűsítve, a szokásos befektetői attitűd arra a reményre épül, hogy megveszem egy adott áron a részvényt és nagyon remélem, hogy az árfolyam emelkedni fog, hogy hasznot húzhassak eladásából. Ezzel szemben a „házibuli aktív fiataljai” az árfolyamcsökkenésre spekulálnak, kölcsönvesznek egy részvényt a piacon, azt eladják a tőzsdén, árfolyamcsökkenésben bízva, amikor ez valóban bekövetkezik, akkor jóval kevesebb pénzért visszavásárolják a papírt, visszaadják a kölcsönzőnek, és mint aki jól végezte dolgát, az árukülönbözetet pedig kifizetik a megbízónak. Azonban ez veszélyes játék, mert akkor is vissza kell a papírt vásárolniuk, ha adott esetben növekedik az árfolyam. Magyarországon az OTP Bank a shortoló spekulánsok kedvence, illetve a Mol árfolyamesésére is sokan játszanak. Jellemzően ezek papírjainak likviditása nagy, tehát könnyen eladhatóak. Míg ezeknek a részvényeknek az árfolyamesése egyeseknek bosszúságot okozott, addig - hogy alkalmazzam a jól ismert „minden rosszban van valami jó” közhelyet - az ez idáig nem vagy kevéssé tőzsdéző lakosság rendkívül jó áron, ritkán tapasztalható mélységekben tudta megvásárolni a legjobb magyar vállalatok részvényeit.

A tendenciára visszatérve, a bankok a hitelezési bizalmatlanság miatt a biztonságra törekednek, főleg amerikai államkötvényeket vásárolnak, és jellemzően sem egymásnak, sem a vállalatoknak, és lassacskán már a lakosságnak sem - vagy csak rendkívüli módon megszigorított kölcsönfeltételekkel - adnak hitelt. Ez sajnos oda vezet, hogy a vállalatok nem jutnak hozzá a megszokott rövid távú finanszírozási forrásaikhoz, és általános bénulás lesz úrrá a piacokon. De azért természetesen USA nem hagyhatja a dzsungel és szavannák törvényét érvényesülni, és az 1929-33-as nagy világgazdasági válság idején alkalmazott jegybanki kivárás taktikájától eltérve, egyből beavatkozott, államosít(ott), garantál(t). De a siker még várat magára, ellentétben a gazdasági válsággal. USA-ban már hétszázhatvanezer munkahely megszűnt, a jövőjét bizonytalannak látó emberek, ingatlanjainak értékvesztésével szembenéző lakosság visszafogja vásárlásait, csakúgy, mint Európában. Ezt persze megszenvedi mindenki, hallgassuk csak az autógyártó mamutcégek elbocsátásainak adatait, illetve az építőipart legveszteségesebbnek feltüntető híradásokat. Ezen felül, ha sok-sok kínai, gagyi karácsonyi-ajándékszállító konténernek kell visszafordulni az szülőhazájába, vásárlók híján (sarkítva természetesen), akkor előbb vagy utóbb Kína, a világgazdaság motorja is megbénul, ami végzetes következményekkel járna a világgazdaságra nézve. Legfrissebb hírek szerint, a Fed 1 százalékra csökkentette a kamatszintet, ám nem ő volt az egyetlen, aki a kamat mérsékléséről határozott: a kínai és a norvég jegybank is csökkentette az irányadó rátát. Elképzelhető, hogy további jegybankok is beállnak a sorba: egyes piaci előrejelzések szerint a Bank of Japan is faraghat a jelenleg fél százalékos kamatszintből, valamint az Európai Központi Bank és a Bank of England illetékes testülete is hoz hasonló döntést. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utóbbi időszakban jelentősen dráguló hitelek olcsóbbak lesznek, ami pedig javítja a pénzpiacok likviditását (pénzbőségét).

 

 

 

De térjünk gyorsan át Hazánk helyzetére. Kezdetben kissé elbizakodott kijelentések után hamar jött a hidegzuhany. A bizalom növelése érdekében a Veres János pénzügyminiszterünk által elegendőnek tartott hatmillió forintos betétbiztosítási maximumot a kormány tizenhárommillióra növelte. A lépés abszolút szükségesnek bizonyult, mivel a tizenegyezer-hétszázhatvanötmilliárdos betétállományunk 66 %-a hatmillió forint feletti (!). Összehasonlítva a magyar és az Egyesült Államok történéseit, ott több hitelt nyújtottak, mint amire az ingatlan értéke feljogosította volna őket (például nem ritkán 110%-ot), mert arra számítottak, hogy az ingatlan ára folyamatosan emelkedik. Így akár olyanok is kaphattak hitelt, akiknek semmilyen jövedelmük nem volt. Ezzel szemben hazánkban olyan emberek kaptak (kapnak) hitelt, akik rendelkeztek (rendelkeznek) rendszeres jövedelemmel, valamint az ingatlan árak becsült értékére (70 % körül) nyújtottak hitelt. Simor András, az MNB elnöke leszögezte, hogy probléma jellemzően azokkal lehet, akik „kifeszítették” magukat, úgy vettek fel devizahitelt, hogy nem rendelkeznek vésztartalékkal, azzal a többlettel, amivel a hitel megnövekedését finanszírozni tudnák.

Goldman Sachs (most már bankholding) nem hiába jelezte előre, hogy Magyarország „elővigyázatossági megállapodást” fog kötni az IMF-fel a befektetői bizalom erősítése végett, és hogy a Nemzetközi Valutaalap „viszonylag kevés” feltételhez köti majd az esetleges támogatást. Az IMF-programhoz járul az EKB segítsége, és/vagy egyéni EU-tagállamoktól vagy Uniós intézményektől felvehető kétoldalú kölcsönök is.

A segítség hamarabb jött, mint gondoltuk, nagysága pedig nagyjából kétszer akkora, mint amivel kalkuláltunk. Húszmilliárd euró, azaz huszonötmilliárd dollár. Ha mondjuk egy euró árfolyamát kétszázhatvan forintnak vesszük, akkor ez ötezerkétszázmilliárd forint. Felfoghatatlan. Csak, hogy nagyjából érzékeljük az összeg nagyságát: az ország devizatartaléka tizenhétmilliárd euró. A keret nagysága kétszer akkora, mint a külföldiek kezében lévő állampapír-állomány, ötszöröse a magyar állam jövőre lejáró tartozásállományának, és harmada a teljes magyar államadósságnak. Simor András kiemelte, hogy az IMF-hitelt tizenhét hónapos készenléti keret formájában kaphatja meg Magyarország, lehívásáról a kormány 2010. március 10-ig dönthet. A kölcsön futamideje három és öt év között lehet, kamata 5-6 százalék körül várható, a készenléti díja pedig 0,25 százalék. Sokan kérdezik, hogy miért volt erre szükség, hisz így is tizenhatezermilliárd forintos az államadósságunk. A válasz nagyjából az, hogy pont ezért. Az államadósságunk finanszírozását egyre inkább külföldre hagyjuk, amire viszont az, csak magasabb felár ellenében hajlandó. Emiatt a Hazánk kamatszintje jóval az euróövezeti fölé került, ami a lakosságot, vállalkozásainkat egyre inkább a devizahitelek irányába orientálta. Ennek az az elszomorító eredménye, hogy Izland után Európában Magyarországé a legnagyobb külső adósságállomány. Emiatt érthető, hogy a külföldi tőke nyúlcipőt húz, és vérszagot kaptak nagy nemzetközi hiéna-spekulánsok, akik az ország törékenységét kihasználva módszeres támadást indítottak a forinteszközök ellen, hogy minél nagyobb profitra tegyenek szert. A már fent említett short ügyletet hazánkban is előszeretettel kötötték. Azaz a kockázati alapok, intézményi befektetők meglevő részvényeiket, állampapírjaikat, forintjaikat eladták, sőt kölcsönt is vettek fel, hogy ezekből még többet adhassanak el, mivel arra számítanak, hogy Magyarország nem lesz képes a forintot megvédeni, ami így drámai módon meggyengül, és ezek után sokkal olcsóbban, hatalmas haszonnal tudják visszavásárolni, amit eladtak. A  Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt elnöke szerint ez ellen úgy lehetne védekezni, hogy a deficit mértékét leszorítjuk a növekedés mértéke alá, ezzel csökkentenénk az államadósság mértékét (amit részben szerinte az egyszeri adóamnesztiával is el lehetne érni, aminek a lényege az, hogy  az APEH szeme elől elrejtett, külföldön tartott megtakarításokat hazautalják, mert ennek mértéke ezermilliárd forintnál is több lehet, ezenkívül a szociális és közigazgatási infrastruktúra csökkentésével). Ezáltal felgyorsítanánk az eurózónába való „bemenekülésünket”. Megfogalmazhatjuk, hogy a hitel elsősorban egy lehetőség, biztosíték, de ennyi kölcsönt biztosan nem kell igénybe venni. A közvetlen, látható eredmény lényegében az, hogy a forint szárnyra kapott, hasonlóképpen a főbb értékpapírok, a MOL és az OTP értékpapírjai is.

Marie Gulde, az IMF nemzetközi főtanácsadója közölte, a szervezet három adatot kísér figyelemmel a hitelkeret biztosítása kapcsán: a költségvetési hiányt, a devizatartalékok nagyságát, és az inflációs célok teljesülését. Tehát a konvergencia programot ténylegesen szükséges lenne véghezvinni, mert ha például már idén lefaragnánk a költségvetés hiányát nullára, akkor az államháztartás adóssága is csökkenhet, és ez elvezethet oda, hogy 2009-ben Magyarország beléphet az ERM II. pénzügyi rendszerbe, amit az előfeltétele az euró bevezetésének. Ezen kívül elérkezettnek látszik az idő, az önkormányzati rendszer, a tömeges felsőoktatás modelljének, az egészségbiztosítás-, a nyugdíjrendszer, a szociális segélyezés rendszerének átalakítására, adórendszer egyszerűbbé tételére, illetve átfogó politikai konszenzus kialakítására.

Kedves Olvasóim! Aki idáig eljutott az olvasásban először is fogadja mély gratulációmat, másrészt hadd hangsúlyozzam, a cikket 2008. október 29-én 18 órakor fejeztem be, így mire a kezetekben tartjátok a novemberi Verbist, valószínűleg temérdek új információval kellene kiegészíteni irományomat, ezt nézzétek el.

Tehát a házibulinak vége, kérdés az, hogy tanultak(tunk)-e belőle, és hogy meddig lesz elég ez a keserű tapasztalat.