Expressis Verbis

A Pécsi Jogi Kar hallgatói lapjának internetes oldala.

Glosszátorok és Kommentátorok

Dies Diei

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Visszhang - Kettős Expozíció

2008.10.16. 09:34 | Expressis Verbis | Szólj hozzá!

Az októberi számba, minden különösebb szándékoltság nélkül, belekeveredett egy, a lap cikkeihez viszonyítva exogén hangvételű és témájú írás, amely az ízlések és pofonok mentén alapuló értékrendszerekben talán sokaknak a pofon kategóriáját jelenti. Szerzője, Parádi Niki, egyáltalán nem szorul bármifajta védelemre, és nincs szükség arra sem, hogy főszerkesztői mentegetőzéssel éljek. Ehelyütt inkább csak le szeretném írni azokat a gondolatokat, amelyet publicisztikája keltett bennem.

Alapvetően az élet olyan, amilyennek tapasztaljuk, látjuk, halljuk; vagy, ahogy Marcus Aurelius mondta: életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik. Ennek megfelelően mindaz, amit nem érzékelünk, arról nem lehet tudomásunk, ennek folytán, nem tekinthetnénk az élet részének. De csak azért, mert valamiről nincs tudomásunk, nem állíthatjuk, hogy ezek a dolgok nem létezőek. Bár koraközépkori istenbizonyítások szoktak ily szinteket csapdosni, mégis kategorikusan elutasítom, hogy az élet megnyugtató tudásunk határáig terjed. A világ jóval bonyolultabb és összetettebb, mint sem az érzékszerveinkkel felfedezhető.

 
Komoly problémát nem abban látok, hogy ilyesfajta gondolatmenetnek (légyen az ennél egyszerűbb vagy bonyolultabb) sokan közelébe se tudnak/akarnak kerülni, hanem abban, hogy félreértelmezett fogalmakkal vagyunk körülvéve, amely aztán oly sok minden ellentmondásnak, így ennek is az eredője. Az a három fogalom, melyet Niki írása más megvilágításba helyez, csak egy szelete ezeknek. A baj az olyan ellentétpárokkal van, amelyek egyik tagja valami nemkívánatos érzéssel párosul, mint például fény-sötétség. Sokan megrezzennek a sötétség szó hallatán, és az első asszociációk (ha az ember nem csal magával szemben) biztos valami negatívhoz kapcsolódik. Holott, például a sötétségnek köszönhetjük a csillagokat, amelyekben ki ne merenget volna már el legalább egyszer? E szópárok determinálják gondolkodásunkat, de az ilyen írások, bizonyos tekintetben, feloldhatják az aránytalan túlzásokat.
A szóban forgó írás, sok tekintetben Milan Kunderát idézte bennem, aki A lét elviselhetetlen könnyűségében a szürrealista festőnő, Sabina alakjában fejtette ki művészetfilozófiáját. A festő egyik képére rácsöppent a festék. Először ez nagyon zavarta Sabinát, de aztán egyre inkább kihívást talált benne, és játszani kezdett a festékcseppel, kiszélesítette, azon gondolkodott, mit képzelhetne a képe mögé. Ebből jött a Díszletek képsorozata, amelyben elől mindig ott volt a tökéletesen realista világ, és mögötte, mint a dekoráció szétszakadt vászna mögött, valami más, rejtélyes és absztrakt volt látható. A Kundera által leírt festményeken két világ találkozik, mint a kettős expozícióval készült fényképeken: tájkép, amely mögött asztali lámpa világít; egy kéz, amely hátulról hasítja szét a diót, almát, gyertyafényes karácsonyfát ábrázoló meghitt csendélet vásznát. Másként szólva, elöl volt az érthető hazugság, s hátul az érthetetlen igazság.

Valamiképp, Niki írása sem akart mást tenni, mint érzékszerveinkkel felfedhető világunk mögötti valóságra rámutatni. Ha pedig a kedves olvasó egy kicsit is elborzadt egyes szavak súlyától, akkor a szerzőnek ez feltétlenül sikerült.

Osztopáni Krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://everbis.blog.hu/api/trackback/id/tr93716477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása