Expressis Verbis

A Pécsi Jogi Kar hallgatói lapjának internetes oldala.

Glosszátorok és Kommentátorok

  • teszt123456789: szervilis rohadt féreg! (2017.04.13. 20:15) Interjú dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktussal
  • Magda Gábor: Engem is sokszor összehoztak az úri emberrel, a nevem miatt. Kérdezték, hogy nem vagyok-e én is ol... (2011.09.19. 22:03) Magda Marinko - "Az ördög maga"
  • picimissy: aztán vigyázz, nehogy töröld a *.doc-t, mert meghal ez a blog is ;) (2008.10.12. 09:57) Nocsak!
  • rekalein: ELSA Pécs Egyesület nevében ezúton kívánok bort búzát békességet kedvenc "napközis társunknak", a ... (2008.10.11. 12:57) Nocsak!
  • Utolsó 20

Dies Diei

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Interjú dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktussal

2008.10.15. 09:35 | Expressis Verbis | 1 komment

Az októberi számunk Tanárportré rovatában a Büntetőjogi Tanszék oktatójával, dr. Hornyák Szabolccsal beszélgetett Gyarmathy András és Ujvári Dóra.

Közhelyszerű, de mindig ezzel indítunk, miért pont a jogi kar, miért pont Pécs, miért pont a Büntetőjogi Tanszék?

 
A történet a gimnáziumi évekre nyúlik vissza, és még korábbra, mert tényleg a humán tárgyak voltak azok, amik mindig érdekeltek, a reál tárgyakhoz sem tehetségem, sem szorgalmam nem volt. Egyszer Bruhács Professzor Úr mondta egy előadáson: A közepes matematika és fizika jegyekkel kikövezett út egyenesen vezet a jogi egyetemre. Annyira nem volt egyenes, mert én szerettem volna magyar-történelem szakra menni, vagy jogásznak, a tanáraim és a szüleim végül is lebeszéltek arról, hogy bölcsész karra menjek. Mivel édesanyám gyógypedagógus volt, ő főleg a tapasztalataiból merítve óvott attól, hogy tanári pályát válasszak, mert ez rengeteg megterheléssel jár. Így adódott a jog.
Hogy miért pont Pécs azt pontosan nem tudom, én nagyon szerettem volna Szegedre menni, de Pécs volt a legközelebb, ez volt így a legpraktikusabb is. Utólag nem bánom, hogy ide kerültem, mert akkor is és ma is kiemelkedő színvonalúnak tartottam és tartom a Pécsi Egyetemet. Azon ritka madarak közé tartozom, akik öt év alatt el is végezték. Így utólag visszagondolva jól éreztem magam, sok tanár volt, akinek elragadó volt az egyénisége, sok barátra tettem szert, megtaláltam a magam közösségét.
Nem is gondoltam soha, hogy itt fogok maradni, vagy itt fogok dolgozni egészen az államvizsgák végéig. Másodéves koromban kerültem Balogh Ágnes tanárnő szemináriumi csoportjába. Akkoriban nem volt szokás, de valahogyan ez a csoport onnantól kezdve az egyetem végéig, tehát négy éven keresztül járt a tanárnőhöz. Az első években szervezett formában voltak szemináriumok és mindig ugyanazok vettük fel, ez már egy baráti közösség volt, egy húsz-huszonöt főből álló csapat. Aztán ötödéven nem volt ugyan már szemináriumunk, de visszajártunk, találkoztunk a tanárnővel. Voltak közös programok egyetemen kívül is, amikben a tanárnő is részt vett. Ezen a szemináriumon szerettem meg a büntetőjogot, negyed- és ötödéven demonstrátor voltam. Végig bíróságra készültem, hogy ott szeretnék dolgozni, felvételiztem is ötödéven bíróságokra. Aztán a büntetőjogi záróvizsga előtt egy héttel hívott fel a tanárnő, és mondta, hogy ha gondolom és szeretném, akkor fontoljam meg azt, hogy szeretnék-e itt dolgozni. Kemény egy hét volt, a felkészülés miatt is, de most találtam meg azt a lapot, amin kidolgoztam a tételt, és így visszaolvasva magamnak is ötöst adtam volna.
 
Előadáson Tanár Úr mindent részletesen, precízen elmond és az elvárásai is hasonlók. Vannak olyan vizsgáztatók, akik feltesznek egy manipulatív eldöntendő kérdést és az igent vagy a nemet várják a hallgatótól, de az indokolást már nem várják meg. Önnél azért legtöbbször többet is el kell mondani.
 
Örülök, ha ez a benyomásuk. Ha előadást vagy órát tartok, nem fordul elő, hogy ne néznék utána, tehát hogy ne készülnék rá. Sokszor többet is, mint maga az óra terjedelme. Tehát ha van egy másfél órás előadás, előfordul, hogy akár négy-öt órát is rászánok a felkészülésre, de teljesen elégedett nemigen voltam még magammal.
Ami a kérdés vizsgáztatásra vonatkozó részét illeti, elvégre ez egy jogi egyetem. Igen-Nem válaszokat ötven-ötven százalékos eséllyel lehet bármilyen kérdésekre megadni, de én azt szeretem, ha egy hallgató elkezd gondolkodni, felépít egy indokolást, érvelni tud, abból kiderül, hogy gondolkodik és mindebből kiderül, hogy az anyagot ismeri-e. Mert nyilván csak az tud érveket megfogalmazni pro vagy kontra, aki ismeri az adott tananyagot. Azokat a hallgatókat nagyon szeretem, akik úgy vizsgáznak, úgy felelnek, hogy egy kérdésre egész mondatokkal, szépen felépítve válaszolnak. Én ezt mindig szoktam értékelni és a jegybe is beleszámít.
 
Tavaly egy büntetőjogi előadás keretében volt szerencsénk pár szót hallani a készülő új Btk.-ról, amin akkor még bőven volt mit csiszolni, Ön szerint lesz-e új törvény a közeljövőben?         
 
Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy új Btk.-nk nem mostanában lesz. Változtatások vannak és lesznek is, de egy ilyen teljesen új, átfogó törvénykönyv nem gondolnám, hogy lesz. Kell egy társadalmi, politikai megegyezés ahhoz, hogy egy ilyen jelentőségű törvény megszülethessen, és úgy gondolom, hogy a mostani hazai állapot ennek nem kedvez. A legnagyobb igény talán arra lenne, hogy a különös rész rendelkezései koherensebbek legyenek egymással. A fogalmak is sok helyen pontosításra szorulnak. Az általános rész kiállta az idő próbáját, használható és dogmatikailag megfelel a mostani körülményeknek és elvárásoknak is. Azt nem mondom, hogy kisebb változtatásokra nem kerülhetne sor, de lényegében úgy gondolom, hogy ez egy alkalmazható és jól sikerült törvény. A különös résszel vannak problémák, a sok módosítás megbontotta a törvénykönyv egységes szemléletét. Nem vagyok híve annak, hogy kitalálunk egy ideális állapotot és megpróbáljuk a törvényt ahhoz igazítani és ezzel megnevelni az állampolgárokat. Nem gondolom, hogy büntető jogszabályokkal meg lehet oldani a társadalmi problémákat.
 
Elég következetlen a tényállások az ide-oda változtatgatása, fenntartható ez a fajta jogalkotás?
 
Az elmúlt húsz évben több alkalommal volt koncepcionális jellegű novelláris változtatás a Btk.-ban, mindegyik más és más kriminálpolitikai modellt tükröz vissza és egyiknek sem volt megfelelő kifutása. Egy valóban hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni, és ahhoz kötni kellene magunkat, és nemcsak a szavak szintjén. Az ember gyakran azt tapasztalja, hogy van egy deklarált kriminálpolitikai elképzelés és ezzel ellentétes törvényalkotás folyik. Gondoljanak arra, itt most az elmúlt hetekben felvetődött, hogy módosítani kell a garázdaság bűncselekményének és szabálysértésének tényállását is, még az október 23-ai ünnepségek előtt. Nem is biztos, hogy fog valami is történni október 23-án, de egy legyen törvény, amivel ezt esetlegesen majd megakadályozzuk. Szerintem ez zsákutca.
 
Van egy új intézményünk a szabálysértési jogban, az objektív felelősség. Kell-e egy ilyen intézmény az állampolgárok magatartásának javítása céljából?
 
Nem szeretném, ha ez bekerülne a büntetőjogba, vagy elterjedne, nem tartom egy jó koncepciónak. A büntetőjog több évszázados fejlődés után jutott el odáig, hogy leszámolt az objektív felelőséggel, amit most nevezhetnénk eredmény felelősségnek. Ezt felváltotta a bűnfelelősség elve. Nem gondolnám, hogy helyes lenne, ha visszatérne egy objektív felelősségű megközelítés, a büntetőjog nem fejlődhet ebbe az irányba. Inkább onnan közelíteném meg ezt az egészet, hogy egy felmerülő társadalmi problémát nem úgy oldunk meg, ahogyan meg kellene oldani, hanem a könnyebb utat választjuk. Mert az objektív felelősség megnevezi végső soron a gépjármű üzembentartóját, mint a büntetés alanyát, akire kiszabják a büntetést. Gyakorlatilag a hatóságok bizonyítási terhét, nevezetesen, azt hogy bebizonyítsák, ki volt a szabálysértő, ki követte el a cselekményt, áthárítják arra, aki a jármű üzemben tartója. Azt gondolom, hogy ezek a cselekmények elterjedtek és valóban, a közlekedési morált meg kellene változtatni, de nem gondolom, hogy ezt úgy kellene megtenni, hogy alkotunk egy ilyen koncepciót, és nyilván az üzembentartó lesz az, aki mindenért felelős. Viszont a rendőrség hátradőlhet, nem kell annyi erőt se mozgósítani, nem kell kint lennie a rendőrnek, mert elég, ha csak egy kamera lefényképezni az autóst és máris megvan a büntetés. A közlekedési morál megváltozatását nem így kellene megoldani, hanem neveléssel, akár már középiskolában, vagy még korábban, számtalan megoldás elképzelhető. Mindez persze rengeteg munkát, sok pénzt igényel, amit azt gondolom, hosszútávon nem spórolhatunk meg. Szerintem a mostani szabályozás csak tüneti kezelés.
 
Milyen a kapcsolata a kollégáival, más tanszékekkel, diákokkal?
 
Szerintem itt minden oktató egy célért küzd, azért, hogy önök minél színvonalasabb oktatásban részesüljenek és hogy minél többet érjen a diplomájuk. Tapasztalataim szerint tanszéken belül és tanszékek között is jó az együttműködés. Van, akikkel közvetlenebb a kapcsolatom, van akikkel kevésbé. De ez mindig az adott szituációktól függ, meg hogy milyen munkakapcsolatban vagyunk, mert vannak akikkel tényleg csak kari eseményeken, esetleg konferenciákon, születésnapi köszöntőkön találkozik az ember és van akikkel folyamatosan, mert pl. együtt vizsgáztatunk, különböző képzések szervezésében találkozunk. Az nagyon furcsa volt, hogy egyik nap még megszűnik a hallgatói jogviszonyom, a következő nap pedig már kollegákként tekintsek a tanáraimra. Az volt nekem nagyon zavarba ejtő, hogy akik engem korábban tanítottak és vizsgáztattak, felajánlották, hogy tegeződjünk, ez nekem sokáig gondokat okozott, nehéz volt megszokni. Még most is van olyan, akit ha meglátok egy pillanatra mindig a „Jó napot kívánok!” ugrik be először, ahelyett, hogy „Szervusz Professzor Úr”, vagy valami hasonló.
Ami a diákokkal való kapcsolatomat illeti, minden évfolyamon van harminc-negyven ember, akik kemény kiképzést kapnak az elején, és akikkel később közvetlenebb lesz a kapcsolatom. Többen vannak, akikkel az egyetem után is tartjuk a kapcsolatot, és jól esik, ha jelentkeznek vagy megkérdezik a véleményemet egy munkahely-váltással vagy egy gyakorlati kérdéssel kapcsolatban. Az avatásokon mindig ambivalens érzéseim vannak: persze örülök, hogy sikeresen elvégezték az egyetemet, de sajnálom is, hogy nem találkozhatunk annyit. A többiekkel annyira nem jó a kapcsolatom, ezen kéne még dolgoznom, hogy ne így legyen. De be kell látni, hogy nagyon sokan vannak és ennyi emberrel nagyon nehéz közvetlenebb viszonyt kialakítani.
 
A kétszer három hónap oktatás, három hét záróvizsgázatás, másfél hónap vizsgáztatás merev beosztása mellett jut idő kikapcsolódni? Olvasás, mozi, színház?
 
Mindig találok egy írót, akinek elolvasom egy könyvét, utána pedig elolvasom az összeset. A nagy kedvencek mindig mások, szeretem a klasszikusokat. Egy időben szívesen olvastam Moravia - ő egy XX. századi olasz író - könyveit, elolvastam egyet, majd az összeset, majd még egyszer az összeset. Mostanában, amit nagyon szívesen olvasok, az angol irodalom és nem tudom megmondani, hogy miért. Talán a könyvek hangulata miatt. Ez a dickensi világ, meg Jane Austin világa, meg Thomas Hardy világa, meg A Forsyte Saga… És érdekes mód a humorban is inkább az angol humorhoz vonzódom, olvastam Rejtő Jenő könyveket, de szenvedtem velük. P. G. Wodehouse műveit jobban szeretem, ezeket tudom is ajánlani. Kezdjék a „Forduljon Psmith-hez” c. könyvvel!
Szívesen megnézem az amerikai marhaságokat, amik időről időre kijönnek és jót szórakozom is rajtuk, de jobban szeretem a komolyabb, régebbi filmeket is. A nagyon művészi, nagyon elvont filmeket, azonban nem. Főleg azokat nézem szívesen, amelyeknek van valami mondanivalója, és azok közül is azokat, amin gondolkodni kell, tehát nem mondják meg a megoldást. És amiket nagyon szívesen nézek és sok meg is van nekem belőlük DVD-n, az a ’60-as ’70-es évek olasz és francia filmjei, Pasolini, Zeffirelli… És a színházat is nagyon kedvelem. Kaposvárra járok leginkább, ami szerintem jobb is, mint a pécsi. De az elmúlt időben sok előadást láttam Szegeden, mert az öcsém az ottani színház zenekarában volt fuvolaművész, Pestre pedig  a barátok miatt jártam legtöbbet.
Nagyon szeretek vezetni, ami kikapcsol és megnyugtat. Ha rossz kedvem van, autóba ülök és meg sem állok egy vízpartig. Kicsit költséges hobbi, de volt már lelki válság, ami megért többszáz kilométert és egy órás sétát éjjel a Balatonnál…
 
Végezetül, Tanár Úr kredittanácsadó, mi a véleménye a kreditrendszerről?
 
A régi rendszer számolt a hallgatók saját maguk iránt érzett felelősségével. Akkor tényleg három vizsgalehetőség volt, és miután nem sikerült a harmadik sem, haza kellett menni és meg kellett mondani otthon, hogy én nem folytatom az egyetemet, majd csak jövő ilyenkor talán, ez azért adott egy lelki terhet és felelősséget is. Most könnyebb már azt mondani január 24-én, hogy elfáradtam, elegem van, ez az egy tantárgy elcsúszik legfeljebb. És ott van az a hihetetlen lehetőség, a vizsgakurzus, ami személyes csalódás is nekem, nem értem miért nem élnek vele a hallgatók. Az első években sokan megcsúsznak. Aztán utána következik az  eszmélés, hogy ezt így már nem lehet befejezni, és megindul a egy kapkodás. Nem lehet minden tantárgyat egy félévben teljesíteni, három-négy szigorlatot nem lehet egy vizsgaidőszakban megcsinálni, főleg nem ilyen nehéz szigorlatokat.
A mintatanterv szerint haladni nem olyan vészes egyébként, meg lehet csinálni, csak komolyan kell venni. És saját magunk élete iránt kell felelősséget érezni, szerintem ez az, ami sokszor hiányzik. Az egyetembe korábban is belefért a buli. Abban az időszakban, amikor én jártam egyetemre és nem volt kreditrendszer, év végén vizsgáztunk mindig egész anyagokból, kétségtelen, hogy nem volt annyi vizsgánk, mint a mostani hallgatóknak, de több múlott rajtuk és komplexebbek voltak. Nagyobb volt az anyag, nagyobb volt a felelősség, kevesebb volt a vizsgalehetőség és ez előrébb vitte az embereket. Ha vannak konkrét szabályok, azokhoz jobban lehet azért illeszkedni.
Azt, hogy a hallgatók színvonala drámaian csökken, igen, ezt szoktuk mondani, minden vizsganap végén én is mondok ilyeneket, de azért azt is gondolom, hogy ez egyrészt rajtunk is múlik, tehát ha a hallgatók nem olyan felkészültek, nem kapják meg azt a tudást a gimnáziumban, vagy más iskolában ahonnan jönnek, akkor nekünk kell velük sokkal többet foglalkozni.
A jogra mindenkit meg lehet tanítani, három év alatt Marika néni a piacról is megtanulja a bűncselekmény fogalmát, ha sokat ismételgetem neki. Sokan mondják végzettek is, akik kikerülnek a gyakorlatba, hogy nem tudok semmit, meg a gyakorlat teljesen más, mint az elmélet és teljesen felesleges dolgokat tanítanak az egyetemen, ezt pedig egyre inkább kezdem zokon venni. Nem itt kell megtanulni jegyzőkönyvet vezetni vagy vádiratot írni, és nem az a lényeg, hogy hatalmas bűnügyeket oldjunk meg, hanem az, hogy ha elénk kerül majd a gyakorlati életben egy probléma, akkor legyen már egy olyan jogászi gondolkodásmódunk és biztos ismeretanyagunk, hogy azt felhasználva és a jogszabályokat ismerve  egy ügyet meg tudjunk oldani.
 
Köszönjük a beszélgetést.

A bejegyzés trackback címe:

http://everbis.blog.hu/api/trackback/id/tr32714829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

teszt123456789 2017.04.13. 20:15:30

szervilis rohadt féreg!